Közös utak / Convey

Kiállítások, beszélgetések és videóinterjúk • Budapest – New York

Van az a mondás, hogy madarat tolláról… vajon igaz ez a művészekről és az alkotóterükről is? Hogyan választunk hivatást? A művész már gyermekként tudja, hogy belőle művész lesz? Egy jó regény elolvasása után jön az érzés vagy a Louvre-ban tett látogatás után jelentkezik a vágy? Miért kerülnek papírra ez első sorok, milyen gondolatok mozdítják az ecsetet? Ami még fontosabb: hogy áll össze ez egy folyamattá, később pedig egy életművé? Hogyan találja meg a művész a kortársakban a közönségét és hogyan lesz élő ez a kapcsolat?

Kontra Ágnes képzőművész műtermét látogató írók, zenészek és képzőművészek közül hívtunk meg néhányat, hogy vegyenek részt egy beszélgetésben. A baráti összejövetelek autentikus helyszínéül a házigazda műterme szolgál majd, melynek falain saját munkái mellett New York-i képzőművészek erre az alkalomra készült alkotásai is láthatóak lesznek.

Várunk szeretettel a következő helyszíneken és időpontokban:

HE•ART – Budapest, 1012 Attila út 131.
A kiállítás regisztráció után megtekinthető: hétfőnként 2015. május 4., 11., 18. 11-től 18 óráig
Regisztráció az alábbi link alatt

beszélgetések:

2015. május 11. hétfő 18 óra
Kontra Ágnes képzőművész (BP) | Márton László író, műfordító, egyetemi tanár (BP) | Oravecz Péter zenész, költő (BP)
moderátor: Aradi Péter újságíró/kritikus (BP)

2015. május 18. hétfő 18 óra
Hajnóczy Csaba zenész, egyetemi tanár (BP) | Kontra Ágnes képzőművész (BP) | Weiner-Sennyey Tibor író (BP)
moderátor: Aradi Péter újságíró/kritikus (BP)
Regisztráció az alábbi link alatt

XLSpace – New York, 516 E 11th St. NY 10009
kiállítás: 2015. április 23. – május 18.
www.xlspace.nyc

convey

Kiállító művészek:

Alan Lupiani képzőművész (NY)
Kontra Ágnes, képzőművész (BP)
Milcah Bassel képzőművész (NY)
Samer Fouad képzőművész (NY)
Vilim Kati képzőművész (NY)