Budapest Art Week 2019

A mindennapok során talán bele sem gondolunk, hány képzőművészeti tér és opció kínálkozik a fővárosban. A Budapest Art Week célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai képzőművészeti világ sokszínűségére, segítsen eligazodni a város számtalan lehetősége között, közvetlen betekintést nyújtson a szcénába, és az itt szerzett élményekre támaszkodva a mindennapok részévé tegye a képzőművészet iránti érdeklődést.

Az idén negyedik alkalommal jelentkező Budapest Art Weeket, mely ebben az évben is a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül valósul meg, Bérczi Linda művészeti menedzser hívta életre. A programsorozat egyedülálló Magyarországon: hat nap alatt, egyetlen karszalaggal a főváros szinte összes kiállítóhelyére belépést nyerhetünk, a tárlatok mellett pedig izgalmas programokon is részt lehet venni. 2019. április 9. és 14. között összesen 74 helyszín, közel 100 kiállítás és a hozzájuk kapcsolódó programok várják az érdeklődőket.

Elképesztő a BAW kínálatának változatossága: a klasszikus és kortárs képzőművészet  terepén belül számtalan műfaj, korszak, irányzat képviselőivel és alkotásaikkal ismerkedhetnek meg a karszalaggal rendelkezők. Az ókortól, majd az 1200-as évektől kiindulva a 18-19. századon át a 80-as évekig és napjainkig ível a felhozatal, melyen belül választhatnak festészeti, fotóművészeti, textilipari alkotásokat vagy éppen szobrokat, grafikákat, videóinstallációkat. A tematikai sokszínűség is garantált, hiszen a természet reprezentációjától kezdve történelmi események ábrázolásán át társadalmi manifesztumokig terjed a paletta.

A helyszínek között megtaláljuk többek közt a Szépművészeti Múzeumot, a Molnár Ani Galériát, a Ludwig Múzeumot, a Magyar Képzőművészeti Egyetemet, a Kiscelli Múzeumot, a Inda Galériát, a Mai Manó Házat, a Telep Galériát, a FUGÁt, a Műcsarnokot, a Budapest  Art Factory-t, a Bajor Gizi Színészmúzeumot, vagy éppen a B32 Galériát. Találkozhatunk népszerű művészek munkáival, így például Victor Vasarely, József Attila, David Lynch, Reigl Judit, Moholy-Nagy László alkotásaival, de kevésbé ismert, feltörekvő fiatal művészek is képviseltetik magukat. Természetesen kihagyhatatlan az idén 100 éves Bauhaus témaköre, erre több program is épül.

Központi kiállítás: művészeti híd az orosz és magyar alkotók között

A 2019-es BAW fő tematikája az orosz és magyar kortárs képzőművészet és ezek kapcsolódási pontjai. A rendezvény ezzel a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, ahol szintén kiemelt szerepet kap idén az orosz művészet.

Az április 7-én, a Mikve Galériában nyíló központi kiállítás fókuszában is ez áll. A Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben című tárlaton huszonhárom művész/művészcsoport és hat önszerveződő művészeti szervezet mutatkozik be. Hazánk kiválóságai közül többek közt Birkás Ákos, Szűcs Attila, Szabó Dezső, Oroszországból pedig például az AES+F, ChtoDelat, Oleg Kulik vagy éppen a Blue Noses Group.

A kiállítás célja, hogy megmutassa: a művészet reflektálhat ugyan konkrét, helyhez kötött eseményekre, mégis képes áthidalni a térbeli vagy akár kulturális különbségeket, és a közös eszköztár és művészeti nyelv segítségével univerzális hangon megszólalni.

Vékony Délia művészettörténész, a tárlat kurátora saját bevallása szerint is meglepődött azon, mennyi párhuzam fedezhető fel a két ország művészi látásmódja között. Mivel a két nemzet alkotói nem közvetlenül hatnak egymásra, sokkal inkább a közös történelmi múlt, kulturális kapcsolatok, hasonló oktatási rendszer és értékrend, valamint a jelen társadalmi és politikai helyzet teremt hasonló művészeti nyelvet. A kiállítás ideje alatt kerekasztal beszélgetésen, művészi és kurátori tárlatvezetéseken személyesen is találkozhatnak az érdeklődők az alkotókkal.

Galériatúráktól a nyitott műtermekig

A tárlatok látogatása mellett most is izgalmas programokkal egészül ki a BAW-élmény. A legtöbb helyszín biztosít tárlatvezetéseket a kiállításain, és tematikus beszélgetésekre, workshopokra is várják az érdeklődőket. Több helyszínen, így például az Ari Kupsus Galériában, a Faur Zsófi Galériában és a MŰTŐben is lesznek kiállításmegnyitók a BAW ideje alatt.

A többhelyszínes, szakértők által vezetett galériatúrákon megismerkedhetünk többek közt női alkotók látásmódjával, fotóművészeti témákkal, sőt a Bauhaus Budapesten fellelhető vívmányaival és a 4-es metró építészeti és képzőművészeti vonatkozásaival is.

A Nyitott Műtermek Délutánja népszerű programsorozat, mely során kortárs alkotói terek színes-szagos világába leshetünk be. Idén többek közt a többdimenziós műtárgyakban gondolkodó Horváth Lóczi Judit, a külföldi művészeket alkotómunkára befogadó Budapest Art Factory, valamint a monumentális szobrokat, objekteket és festményeket létrehozó Esse Bánki Ákos, Majoros Áron és Rajcsók Attila kollektív műterme várja a kulisszatitkok iránt érdeklődőket.

Közelítő program és Budapest Art Week Magazin

Újdonság, hogy idén már önálló művészetpedagógiai programot is indít a BAW. A foglalkozásokat művészetpedagógusok vezetik, akik a kortárs művészettel való élményszerű találkozásra helyezik a hangsúlyt a több helyszínt is érintő séták során. Középiskolai csoportok mellett rajziskolák, rajzszakkörök, egyetemi előkészítők és művészeti OKJ-s képzések érdeklődőit is várják. A Közelítő program keretén belül 500 diák ismerkedhet meg közelebbről a képzőművészet egy-egy szegmensével, sőt személyesen találkozhatnak az alkotókkal, galeristákkal, a B Braun jóvoltából ingyenesen.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is ingyenes kiadvánnyal jelentkezik a BAW. 80 oldalon a részletes programról, helyszínekről tájékozódhatnak az olvasók, emellett cikkeket olvashatnak a kiemelkedő hazai múzeumokról és galériákról, illetve interjúkat a képzőművészeti szcéna meghatározó szereplőivel. A magazin Budapest számos pontján beszerezhető.