„A szépség félrevezető” – Interjú Kontra Ágnes festőművésszel

Írta: Sipos Tünde, publikálva: 2014. 10. 16. KULTer.hu

Az Art Market után sem kell búcsút vennünk a kortárs képzőművészettől, ugyanis a CAFÉ Budapest záróhétvégéjén a kiállításoké a főszerep. Ennek apropóján Kontra Ágnessel beszélgettünk önálló tárlatáról.

KULTer.hu: A kiállításod címe Kitakart képek. Mit fejez ki ez számodra?

A címválasztásnak három oka van. Egyrészt, mert ez az alkalom természetszerűleg megmutatkozási lehetőséget jelent nekem. A kiállító művész üzeneteket ad ilyenkor az aktuális folyamatairól, a csendes, magányos alkotófázisok egy részét megszellőzteti, felfedi. Másrészt technikailag is indokolt a „kitakart képek” fogalmának használata, ugyanis bizonyos munkáimat úgy készítem, hogy sablonokat vágok ki vászonból. A lendületesen kavargó rajz finom vonalait valahol megállítom, aztán bizonyos részeit kivágom. Az előkészített vásznakra felviszem ezeket a mintákat, amelyek konkrét formaként jelennek meg a felületen. A harmadik ok filozofikusabb. Ha jól sikerül egy kép, akkor a néző előtt is megnyilvánul valami korábban nem látott, vagyis kitakarhatja előtte a valóságnak egy újabb rétegét. A hindu hagyományokban feltételezik, hogy a valóság függönyök takarásában rejlik. A tisztán látni vágyó ember feltárja ezeket a lepleket, hogy összetettebb tapasztalatokhoz juthasson. Foglalkoztat a kérdés, hogy miként lehet természeti jelenségeket átlényegített formában megfesteni, hogy a néző miként rugaszkodhat el a fizikai világban tapasztaltaktól.

KULTer.hu: A fátyol szinonimája lehet annak a fényhártyákkal átvont levegős atmoszférának is, melyet festményeiden látunk. Ez a felület alkotja a képek hátterét, amire az említett stencilszerű kivágott formák kerülnek. A kompozíciók létrehozásakor így konkrét és absztrakt dimenziók közötti kettősség jön létre.

Ami konkrét a képeken – az atmoszférában megjelenő fényrés, fényfolt –, az is absztrakt, ami pedig absztrakt – a rétegzett transzparens térépítés –, számomra az is konkrét. Egy fényfolt körberajzolása vagy eleve a rögzítés a fény tulajdonságaitól eltérő dolog. Azt rögzítem, ami mozgékony egy konkrét környezetben, amely környezetet viszont tünékeny és abszolút térként fogalmazom meg.

KULTer.hu: Láthatunk egy meglepetést tőled, ugyanis szobrokat is bemutatsz a kiállításon. Mi volt az elképzelésed a posztamensre helyezett fejekkel?

Munkáimban nem a technikából indulok ki, hanem a témákhoz keresem a technikákat. A szobrokon közeli ismerősemről mintázott, archetípusokig visszavezethető karakterek jelennek meg. Ez azonban nem merül ki a realista ábrázolásban, bár ez egy festő számára kihívás, és kaland is egyben. Szerettem volna az arcok, a karakterek elevenségét kifejezni. Először úgy tűnt, hogy a megoldás az idő lesz és egy videómunkát vetítek a megmintázott fejekre. Ez az elképzelés tisztult le odáig, hogy a szobrok egy színt kaptak. A kék több asszociációs lehetőséget is magában rejt. A felületről volt egy vízióm, melyhez sokáig kerestem a megfelelő anyagot, amit végül bársonypor formájában találtam meg. A kikristályosodott merev anyaghoz, melyből a karaktereket kialakítottam, és amelynek egyértelműek a határai az egyáltalán nem adekvát sajátos fénytörést produkáló „bársonypor-bőr” bizsergő, mozgékony felületet adott. Ezután a határok valahogy rugalmasabbak. Fontos volt továbbá számomra, hogy ezek a szobrok egy nézőpontból nézve szintén térré válnak, más nézőpontból pedig portrék, tehát a plasztikusságuk látszik vagy nem látszik, a világítás szögétől függően.

KULTer.hu: Milyen kapcsolatban vannak ezek a térbeli plasztikák a képekkel?

Ők maguk tulajdonképpen a nézők vagy éppen a képek kiterjesztései. A „valódi” néző is találhat egy olyan nézőpontot, ahonnan feltárul előtte a szobor és a kép kapcsolata. Több tervem van a két dimenzióból való elmozdulást illetően.

KULTer.hu: Visszatérve a festményekhez és a bemutatott témákhoz, miért pont ennek a megfoghatatlan környezetnek az ábrázolása felé fordultál? Ez egy módszeres kutatás vagy inkább elmélyülés eredménye?

Úgy hiszem, hogy nem a festő keresi a témáját, hanem mindig a téma talál ránk. Hasonló hajtóerő működik az alkotó és az alkotás között. Többet értek ez alatt, mint habitus vagy mesterség. Amikor ezekkel az elemekkel foglalkozom, merészen és egyben játékosan kell hozzáállnom a megvalósításukhoz. Az ember gondolkodik vagy küzd azért, hogy a belső látásban meglévő világ hitelesen nézzen vissza rá a vászonról. Én is sok mindent szelektálok a festészetemből, van, hogy egyedül a szín marad, ami a fény által jelenik meg. Sokszor kiejtem a vonalat és a síkformát is. Egyszerre filozófiai és vizuális kísérletek tükröződnek a felvitt színeimben. De amikor minden alapvető képépítő elemet letesz az ember, akkor nagyon hamar védtelenné válik és tehetetlenné. Önmagát fegyverzi le. Mégis vannak nagyon erős útmutatók, amelyeket csak egy szinte meditatív állapotban lehet megtalálni.

KULTer.hu: Mi az, amiből táplálkozni tudsz, erőt meríteni, lendületet nyerni egy új kép elkészítéséhez?

A meditáció kapcsol ki legjobban. Festés közben az ember egy katartikus és egy nagyon csendes, szinte nem is józan állapot között ingázik. Amennyiben a művészet és a meditáció ebbe a kategóriába sorolhat, én halmozom az életemben a katarzist. Aztán persze óhatatlanul gondolkozom azon, amit csinálok. Ennek a két állapotnak a váltakozása visz közelebb engem a kép létrejöttéhez.

KULTer.hu: Van olyan, hogy egy aktuálisan festett kép egy következőhöz kapocsként fűződve folytatódik?

A még meg nem született képek, a mostani kísérletezések és kész munkák egyszerre élnek. Jó dolog, ha együtt vagyok a frissen elkészült képpel, mert ha nem kritikailag állok hozzá, akkor az erőtere tudja inspirálni a többit. Itt nem elsősorban formai dolgokra gondolok. Amikor elkészül egy munka, kimerül és beteljesedik a benne rejlő potenciál, akkor belül szelíden tudjuk mérni, hogy az abszolúthoz képest, amit elképzelt az ember, mennyi valósult meg.

KULTer.hu: Esztétikai élményen túl kihívást is jelentenek a képek, hogy mélységeiket ki-ki észre tudja venni.

Igen, nekem kihívás az, hogy nem tudok könnyíteni a néző dolgán, bár nagyon szeretnék. Neki meg talán kihívás lehet „megvárni” a képet, nyitottnak lenni és maradni irányába. Szóval, ha túlságosan könnyűvé teném, hogy – ahogy mondod – a mélységekig azonnal belásson, akkor nem volna tiszta a kapcsolatom hozzá, vagy nem tekinteném felnőttnek. A szépség félrevezető. Hasonlóan ahhoz, amikor egy szépnek tűnő emberből nem nézzük ki azt, hogy értelmesen is tud beszélni. Lehet, hogy ez egy ugyanolyan megcsavart dolog. Vagy, amikor valami megkapó, épp ezért kizökkent az agyalásból és valami elemibb szinten hat, máris megfejelhetjük azzal, hogy könnyű, hiszen csak színes csíkok vannak rajta, vagy zöld négyzetek, vagy szép színek, és mást nem látunk. A magam részéről komolyan veszem a színes csíkokat is, miközben azt gondolom, hogy amikor jónak nevezünk egy művet, legyen az geometrikus absztrakt vagy realista vagy koncept, a szépség fogalma valamilyen formában mindig előtérbe kerül. Ha máshogy nem, hát úgy, mint koherencia.

KULTer.hu: Korábban említetted, hogy egy határvonalon próbálsz egyensúlyozni absztrakt és realista kifejezésmódok között.

Ez egy nagyon keskeny „vonalnak” tűnik, és könnyű leesni róla. Pont ebben az egyensúlyban rejlik az az esszenciális dolog, amit nem is tudok szóban kifejezni. Az absztrakció és az ábrázoló művészet közötti határon való mozgás lényegi sajátossága mindannak, amiről a munkáim szólnak. Ezek mintha egymás nélkül nem is lehetnének, mint a kilégzés és a belégzés, ott is a kettő közötti fordulat az igazán izgalmas. A határ észrevétlen kiterjesztése, a légzés egyenletessége.

KULTer.hu: A bevezetőben említett kortárs fesztiválhoz kapcsolódva milyen programon vehetünk részt a kiállítás finisszázsakor?

Október 18-án 17 órakor Üveges Krisztina művészettörténész Káprázat címmel beszélgetést vezet a B55 galériában, majd 19 órakor Manoya Akusztik koncert kezdődik. Ezen az estén összekapcsolódik a vizualitás és a zene. A kiállítás és a rendezvények az L Art Management szervezésében jöttek létre.

Kontra Ágnes Kitakart képek című kiállítása Budapesten, a B55 Galériában tekinthető meg 2014. október 18-ig.

A fotókat Rosta József készítette.